Kegyeleti váltófutás napja

A Váci Reménység Egyesület és Vác Város Polgármesteri Hivatala által szervezett Kegyeleti Váltófutás mai rendezvényét az időjárás is pártfogásába vette. Csípős volt ugyan a reggel, de a napsugarak hamar áttörtek a párán, csak az árnyékban ácsorgó nézők fáztak egy kicsit.

A tizenhárom fős csapatok futói – idén nevezetek mindeddig a legtöbben – tizenhárom váltóhelyen vették át egymástól a stafétát. A váltóhelyeket a vértanúk nevével feliratozott táblák jelezték. A fiúk és a lányok külön futottak, a különböző korcsoportok pedig együtt. Az egyszerű érdeklődő nem nagyon tudta, hogy végül is ki hányadik helyen vált, vagy ér be a célba, de mindez az eredményhirdetésen számunkra is kiderült.

A Kegyeleti Váltófutás fizikai és lelki emlékezés az aradi vértanúkra, azokra, akik életüket adták a mi szabadságunkért. A versenyt követő rövid ünnepi megemlékezés helyes módon fejezte ki azt a törekvést, hogy a sport is emlékező, összekötő kapocs lehessen régi nagyjaink és a mai fiatalság között.

Back To Top