Hagyományos szavaló verseny a Reménységben

A Váci Reménység Egyesület tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Március 15-i középiskolások részére rendezett szavaló versenyét.
A megmérettetés célja, túl a helyezések eldöntésén az volt, hogy kiválassza a zsűri azt az előadót aki a Március 15-i városi ünnepségen a Nemzeti dalt fogja szavalni.

Dóra Zoltán nyugdíjas iskolaigazgató, Németh Péter Mikola költő-irodalmár, Péter Pál tanár, előadó művész a Nemzeti dal előadójának Kalácska Esztert (Boronkay Szakközépiskola tanulója) választotta ki. Sajó Sándor: Magyarnak lenni című hazafias versét felkészülten, mély átéléssel, szép tagolással adta elő.

Második helyezést szintén Boronkay-s diák ért el Marosvölgyi Gergely személyében Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versével.

Ábrányi Emil: Él a magyar versének előadásával harmadik helyezett Mészáros Péter Madách Gimnáziumi tanuló lett.

Negyedik helyezett Temesvári Bence Boronkay-s diák lett Márai Sándor: Halotti beszéd című költeményével.

A Piarista Gimnáziumból József Attila: Szabad ötletek-ből részletek előadásával Draxler Ágnes ötödik helyezést ért el.

Az első három helyezett könyvutalványt, könyv ajándékot kapott. A helyezést elérőkön kívül örültünk annak is, hogy az indulók között volt az I.Géza király téri és a Bernáth Kálmán Szakközépiskola is. Minden résztvevő (17 fő) az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Magyar Nyelv és Kultúra Intézetének CD és könyv ajándékát vehette át.

Köszönet illeti a megjelent versmondókat, felkészítő tanáraikat, iskoláikat és nem utolsó sorban a zsűri áldozatos munkáját, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola segítség nyújtását, támogatását.

Moys Csaba elnök

Back To Top