Logo

34. KEGYELETI VÁLTÓFUTÁS 2023


 Niki    2023 okt 06 péntek
 Nincs    Egyesület

34-kegyeleti-valtofutas.jpg

34. alkalommal rendezte meg a Váci Reménység Egyesület a „Kegyeleti Váltófutást”, melynek a Vanyek Béla Sportcentrum adott otthont.

A stafétafutással minden évben az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédtisztre, vértanúra emlékezünk. A hősökre, akik hittek a szabadságban és egy közös hitért, a hazáért, a szabadságért küzdöttek. A hagyományos stafétafutás nemcsak az egyesület életében tölt be fontos szerepet, de a város és most már a környező települések diákjai életében is.

A sportesemény ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen nemcsak a hősökről emlékeztünk meg, hanem mind azokra, akik ennek az eseménynek a részesei voltak az évek során.   

Köszönet Veres Ferencnek, Szikora Gyulának és az egyesület atlétika szakosztályának, a Vácilakóterületi SE egykori elnökének, Branizsa Györgyné Lenkének, aki éveken keresztül szervező munkájával segítette nemcsak egyesületünket, hanem a városi ünnepélyek és sportrendezvények lebonyolítását és köszönet lányának Pálinkásné Branizsa Szilviának.

Az ünnepélyes megnyitón Balázs András plébános-helyettes, a Váci Egyházmegye képviseletében mondott ünnepi köszöntőt, melyben a fiatalokat az egészséges életre és a sportszeretetére buzdította. Méltó példaként, hiszen ő maga is részt vett a váltófutáson, a Kolping felnőtt csapatának tagjaként.

Gyönyörű időben és lelkesen versenyeztek az általános, középiskolás és felnőtt futók. Nagy öröm számunkra, hogy idén is csatlakoztak a váci iskolák mellett a penci Cserhátliget és a Szendehelyi Német Nemzetiségi Iskola növendékei is a csapatokhoz. Külön tisztelet a Cházár András EGYMI Intézmény tanulóinak, pedagógusainak és munkatársainak!

Köszönjük a 13 fős csapatoknak a részvételt! Jövőre újra várunk mindenkit szeretettel!
Büszkék vagyunk, hogy a fiatalokhoz évről évre több felnőtt csapat is csatlakozik, hogy együtt emlékezzünk! Köszönjük!


A 34. Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai


Általános iskola lány kategóriában:
1. Árpád Fejedelem Általános Iskola, felkészítő tanár: Kareczkiné Csernák Dóra, Kareczki Réka
2. Juhász Gyula Általános Iskola, felkészítő tanár: Winternitz Arnold
3. Radnóti Miklós Általános Iskola, felkészítő tanár: Greff Ádám


Általános iskola fiú kategóriában:
1. Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Bíróné Tóth Brigitta
2. Juhász Gyula Általános Iskola, felkészítő tanár: Winternitz Arnold
3. Földváry Károly Általános Iskola, felkészítő tanár: Winternitz Arnold


Speciális iskola vegyes kategóriában:
1. Cházár A. EGYMI Simon A. tagintézmény csapata
felkészítő tanár: Borsós Hajnalka
2. Cházár A. EGYMI Székhely intézmény csapata 1.
felkészítő tanár: Mácsik Miklós
3. Cházár A. EGYMI Székhely intézmény csapata 2.
felkészítő tanár: Mácsik Miklós


Középiskola lány kategóriában:
1. Boronkay Műszaki Technikum és Gimnázium, felkészítő tanár: Holman Nóra
2. Selye János Egészségügyi Technikum, felkészítő tanár: Borosné Paku Beáta
3. Táncsics Mihály Mezőgazdasági technikum , felkészítő tanár: Komlósi Attila


Középiskola fiú kategóriában:
1. Boronkay Műszaki Technikum és Gimnázium, felkészítő tanár: Nagy Péter
2. Selye János Egészségügyi Technikum, felkészítő tanár: Borosné Paku Beáta
3. I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola felkészítő tanár: Kovács Noémi


Felnőtt kategóriában:
1. Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tanítók csapata, felkészítő tanár: Kovács Noémi
2. Váci Reménység Egyesület, felkészítő: Jancskár Ildikó
3. Kolping Csapata, felkészítő: Kucsák Mónika


Az idei Vándorkupát férfi és női kategóriában is a Boronkay Műszaki Technikum és Gimnázium csapatai nyerték el. Gratulálunk!

Köszönet a verseny lebonyolításáért Kareczkiné Csernák Dórának, Pauer Tamásnak!
Köszönet mindenkinek, akik aktívan részt vett a rendezvény előkészületeiben és a lebonyolításban! Külön köszönet az Egyesület lelkes csapatának és a cserkészeiknek a sok segítségért!