Logo

KÖZÉPISKOLÁS SZAVALÓVERSENY A MÁRCIUSI IFJAK TISZTELETÉRE


 Reménység    2023 márc 10 péntek
 Nincs    Egyesület

335013285_596713585652667_8053174202355190949_n.jpg
Március 9-én került sor a Váci Reménység Egyesület középiskolás szavalóversenyére, amit minden évben a Márciusi ifjak tiszteletére rendeznek. Ebben az évben a magyar költészet egyik legismertebb alakjának, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójára emlékezve, a költő verseivel készülhettek a versenyzők.
Az idei év különlegessége, hogy hagyományteremtő céllal emlékeznek meg az elmúlt évtizedek zsűritagjaira, akik munkáságukkal példát mutattak Vác városának, így ettől az évtől kezdve az 1. helyezett mellett Dóra Zoltán, Péter Pál, valamint Dr. Rusvay Tibor-díjban részesülnek a legkiválóbb szavalók.
A szavalóverseny elején gyertyagyújtással emlékeztek meg a tavalyi évben elhunyt Dóra Zoli bácsiról, majd Mikola Péter, a zsűri elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Felhívta a figyelmüket, hogy a legfontosabb, amit Petőfitől tanulhatunk ma is, az a szabadság érzése és hogy találják meg önmagukat, mert csak akkor lehetnek boldogok.
Dr. Rusvay Tibor-díjban részesült az a versmondót, aki a leghitelesebben azonosult a választott vers tartalmával, magával a költővel. A zsűri döntése alapján idén Ceglédi Anett, a váci Bernáth Kálmán Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum diákja kapta ezt a díjat. Felkészítő tanára Menczler Ágnes.
Péter Pál-díj annak a versmondónak jár, aki színésze teljesítménye, előadásmódja tekintetében a legkiválóbbnak bizonyul. A díjat Haufe Benedek, a váci Bernáth Kálmán Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum diákja nyerte el. Felkészítő tanára Menczler Ágnes.
Dóra Zoltán-díjjal azt a versmondót díjazták, aki nyelvében a legszebb magyarsággal mondta el a választott verset. Idén Darvas Mátyás, az I. Géza király Közgazdasági Technikum tanulója vehette át a díjat. Felkészítő tanára Petrás Mária.
A szavalóverseny 1. helyezettje, aki a városi ünnepségen elszavalhatja a Nemzeti dalt, Szlávics Viktória, a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium diákja lett. Felkészítő tanára Kövesdi Szilvia.
Gratulálunk minden nyertesnek és köszönjük a részvételt!

333373169_1388460548579785_2552049679522931109_n_.jpg
333239700_940736140254103_4215576906169213270_n.jpg
332390419_608949373986385_868989154898965110_n.jpg
333058335_567576335129956_8756664129742028001_n.jpg